Orbán alkotmányos ellenállásra készül az EU ellen
Orbán közölte, nem tudják elfogadni a Jobbik kérését, mert az alaptörvény-módosítás nem kapcsolható össze más kérdéssel. A kormányfő nem számít arra, hogy a Jobbik megszavazná a módosítást.
Orbán közölte, nem tudják elfogadni a Jobbik kérését, mert az alaptörvény-módosítás nem kapcsolható össze más kérdéssel. A kormányfő nem számít arra, hogy a Jobbik megszavazná a módosítást.
Ezt a kormányt az MSZP egyedül nem képes leváltani, mert messze nincs akkora támogatottsága – jelentette ki Kovács László volt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az ellenzék "maszatol" az illegális bevándorlással kapcsolatban, és felmerül a kérdés: melyik ellenzéki politikus vállalja majd a felelősséget, ha Magyarországon is robbantanának vagy nőket erőszakolnak.
A kínos bakit a „Kik azok a pesti srácok?” című anyag ajánlójánál követte el a Kossuth rádió
A miniszterelnök, aki ma Pozsonyban Merkellel is találkozik, drukkol az EU és Törökország megállapodásának, mert Magyarországnak stabil Törökország az érdeke. Orbán eltökélt benne, hogy a munkaerőhiányt saját erőből kell megoldani, semmiképp sem migránsokkal, akiknek a feltartóztatására újabb kerítéssor épül.
Hadházy Ákos reggel a Hír Tv-ben kezdett, így nem igaz, hogy a náluk végül elmaradt interjú miatt kellett volna 4-kor kelnie – közölte az MTVA. Az LMP-s társelnökkel sajtósán keresztül próbáltak időben kapcsolatba lépni, de nem jött össze, ezért elnézést kértek tőle. A Kossuth rádió emellett visszautasítja, hogy kormányrádió lenne.
Behívták reggel, aztán lemondták az interjút. Hadházy háborog, hogy nem tudták időben elérni. Ez kerül 100 milliárdjába az adófizetőknek?
Orbán Viktor szerint a britek többsége elsősorban a népvándorlás miatt döntött végül úgy, hogy Nagy-Britannia inkább lépjen ki az EU-ból. A kormányfő erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt péntek reggel. A Spéder Zoltánnal kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte nincs szó bizalmi ügyről, és neki miniszterelnökként nem dolga személyes kérdésekkel foglalkoznia. Portik Tamásról pedig azt mondta, hogy bűnözőkkel nem foglalkozik, így azzal sem, mit mondott a bíróságon Rogán Antalról a börtönbüntetését töltő vállalkozó.
Orbán Viktor szerint a migrációs válságra adott válasz döntötte el a brit népszavazás eredményét. A miniszterelnök ezt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában mondta péntek reggel.
A Magyar Liberális Párt szerint a kormánytagok utóbbi napokban tett nyilatkozatai "paranoid tüneteket" mutatnak, "jól kifejlett üldözési mániára" utal ugyanis, hogy "minden mögött Soros Györgyöt látják".
Menekültkvótázással kezdődött a szokásos péntek reggeli Orbán Viktor-interjú a közszolgálati Kossuth Rádióban, és úgy is folytatódott. Várakozással hallgattuk tovább a beszélgetést, hátha szóba kerül Matolcsy György, az MNB-alapítványok ügye, a közoktatás átalakításának új kormányzati terve, az egészségügy és az ott dolgozók helyzete, a felcsúti kisvasút, a stadionépítések felfuttatása, a Paks II.-beruházás, netán a terrorhelyzet beemelése az alaptörvénybe. Mindezek azonban nem kerültek szóba, a legmerészebb "kérdések" egyike így szólt: "a nyertesei a jövő évi költségvetésnek a családok".
A kormány menekültkvótás népszavazása mellett érvelt hosszasan Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában. A miniszterelnök azt is mondta: szeretnék, ha Magyarország lenne Európa legmodernebb állama, és 2018-ra mindenhol lenne szélessávú internet. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban az élelmiszerek áfájának csökkentését ígérte. Szerinte az ország évek óta felívelő korszakát éli, tovább csökkentik majd a szegénységét, az egészségügyi dolgozók bérét viszont csak korlátozott mértékben tudják emelni. Az oktatásnak 2017-re ígért 130 milliárdos plusz elköltésével kapcsolatban sem mondott részleteket.
A kormány hétfői ülésén foglalkozik majd a vasárnapi boltzár első évéről szóló jelentéssel – mondta el Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy mindent tudni szeretne az offshore-botrány magyar vonatkozásairól.
A péntek reggel is Orbán Viktor-interjúval kezdődött a Kossuth rádióban. A miniszterelnök az oktatásról is beszélt, de a részletek és a kormánya esetleges felelőssége fölött elsiklott, csak arról beszélt, hogy ők nyílt kormányzást folytatnak, és mindenkinek a véleményét meghallgatják, a pedagógusokét is, és egyébként is már 700 millárdos forrásbővülést kapott az oktatás.
Gazdasági eredményekről, adócsökkentésről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel a közszolgálati rádióban.
A miniszterelnök szerint ami a határ lezárása előtt történt, az nem Magyarország felelőssége. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt is elmondta Orbán, hogy hétfőn nyújtja be a miniszterelnök a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek. A Népszabadságról nem kérdezték a szombaton felvett műsorban.
Már a nyugat-európai közvélemény is másképpen ítéli meg a migrációt, mint egy évvel korábban, az emberek ott is kimondják, hogy baj van - mondta a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ellenőrzöttebbé vált a balkáni menekültútvonal, aminek azért van jelentősége, mert ősztől várhatóan ismét Görögország és Bulgária felől érkeznek majd a migránsok.
A miniszterelnök szerint nem mindenre az a jó válasz, ha még több közös Európát akarunk, és egy-egy problémánál inkább hatásköröket vonnak el az EU tagállamaitól. Márpedig a menekültkvótákkal újabb hatáskört vennének el az országoktól, és a migránsok beengedésével olyan hibát követhet el Brüsszel, amit később nagyon nehéz lesz javítani – érvelt Orbán Viktor az október 2-i népszavazás mellett a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. A teljes interjú kizárólag a menekültkérdésről és a kvótanépszavazáshoz kapcsolódó kampányról szólt. Orbán Viktor picit finomított a "brüsszeli cselről" szóló hétfői kijelentésén.
Keresztény ember nem lehet muszlimellenes – jelentette ki a Kossuth rádióban.
A miniszterelnök szerint a 2017-es költségvetésben prioritást élvez majd a családok támogatása, és „áttörő jellegű lépést” szeretnének tenni az államadósság tényleges csökkentéséért. Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel arról is beszélt, hogy a taxisok és az Uber vitájában a taxisok álláspontját támogatja, és a mindenkire vonatkozó szabályozás bevezetését, amellyel kapcsolatban nemsokára változás várható. A kormányfő azt is mondta: Európa legnagyobb gondja szerinte most a brüsszelizmus, az EU-t irritálják ugyanis az olyan erős nemzetállamok, mint Magyarország és Lengyelország.